Blog and ping

Túrák

Felkerült legújabb videón is a honlapra. Legutóbb a Bükk lábánál töltöttünk egy élménydús nordic walkingos hosszú hétvégét. Nézz körül a videók között a galériában.

Felkerült az összes valaha készült fényképünk a blogra, a galéria címszó alatt most már nemcsak a videók, hanem a fényképalbumok is szerepelnek, szépen, időrendi sorrendben. 2009-ben még nem fotóztunk, de 2010 végétől kezdve már rendszeresen, minden évben egyre több és több képet láthattok. Ahogy nőtt a csapat, a túrák és a fotósok kedve, gyakorlata, úgy […]

Őszi túrát hirdettünk az ország medvék által is kedvelt, vadregényes vidékére, a Medvesbe. Az ősz bejött, és az eső elöntötte a Medvest is, de ennek ellenére örömmel jártunk-keltünk az ország egyik nem is olyan távoli szegletében, hogy minél többet lássunk egy sokatok által nem ismert tájból. A Salgótarjántól északra levő területről van szó, bő 120 […]

Országjáró sorozatunkat az Aggteleki Nemzeti Park és a Szádelői-szurdok bebarangolásával folytattuk Pünkösdkor. Mindannyian jártunk már ezen a vidéken, de kevesünknek volt lehetősége alaposan megismerkedni ezzel a csodálatos tájjal. Pedig nagyon változatos, természeti, valamint épített örökségben egyaránt gazdag, igazi nordic walkingos terep. Arra a kérdésre kerestük a választ nordic walking botjainkkal, hogy hogyan juthatnak el a […]

A címet egészen biztosan megértik, akik velünk tartottak ezen a gyönyörű szeptemberi hétvégén, hiszen szombat este jó sokszor elhangzott a „Szép kis város Selmecbánya” c. dal refrénje. A vetélkedő már sejtetni engedte mindazt a szépséget, amely másnap, a város felfedezése közben várt ránk. De kezdjük a szombati nappal, a város környékének megismerésével. Már 9 órakor […]

Zemplén? Ki mikor járt itt utoljára? Esetleg osztálykiránduláson a füzéri várban? Vagy Erdőbényén, egy jó kis borospince előtti kiránduláson? Kevesek túraportfóliójában szerepel ez a táj méltó helyen. Pedig fantasztikus vidék, hazánkban nincs párja, nem hasonlít semelyik más hegységünkre. Sejtelmes, misztikus, vadonszerű. Mi is beleszerettünk, még javában ott voltunk, mikor egységesen kimondta a társaság: ide visszajövünk! […]

A magyarországi szurdokvölgyek felfedezését szombaton a rém hírében álló Salabasina-árok megmászásával folytattuk, amely hol egy nagy felnőtt játszótérhez, hol egy óriási hódvárhoz hasonlított. Mindenesetre a Lom-hegyi valahai katonai terület alatt igazi kiképzésben volt részünk = „bootcamp nagyiknak“. Sokan nem is az hallottátok még az árok nevét, igazi vájt fülű terepről van szó, pedig ott húzódik […]

A tavasz nagyon szeszélyes. A egyik pillanatban 15 fok van és tűző nap süt, míg a másikban elered az eső és hideg szél fúj. Az egyetlen megoldás a réteges öltözködés, ideálisak a könnyen fel és levehető, lehetőleg ún. funkcionális anyagokból készült hosszú ujjú vékonyabb, vastagabb darabok. Ma már szerencsére elfogadható áron hozzá lehet jutni ezekhez! […]

Ősi, történelmi tájak, csodás természeti környezet, kézműves hagyományok, vidéki vendégszeretet, nagyvárosi pezsgés, gyümölcsös borok. A magyar államalapítás egyik színhelye, Szent István, Asztrik Apát, Szent Gellért, Szent László, II. Béla, bencések, pálosok nyomdokain járunk, de hol is? Pécs környékén, a Mecsek lankáin és bércein. Május elején készülünk e hívogató tájra, ízelítőül néhány gondolatot szeretnénk megosztani veletek. […]

Egy hete a Bükk-fennsíkon a nap csodálatosan csillogó sugarai ellenére is csak mínusz 10 fokig „melegedett fel” a nappali hőmérséklet. 10-15 centiméter friss hó, napokon át tartó havazás, sarkvidéki jeges szelek kísérték túránkat. Meglestük volna a kecses lipicai lovakat Csipkéskúton, vagy, hogy mit csinál ilyenkor egy vaddisznócsalád. De nem sikerült, sem ember, sem állat nem […]

UA-11735331-1