Ezt a kérdést még mindig sokan felteszik, dacára annak, hogy ma már korántsem olyan szokatlan látvány a két bottal erdőt járó sportember. Mégis, nap mint nap kétkedő szempillantásokkal találkozhatunk: vajon minek kellenek ezek a botok? Hol vannak a sílécek? Biztosan valamiféle egyensúlyzavar, bizonytalanság vagy extra hóbort viheti rá a használóit arra, hogy állandóan támaszkodjanak valamire…
Mi, akik rendszeresen az erdőt járjuk nordic walking botjainkkal, tudjuk, hogy egész más élmény az egész testet megmozgató mozgás, mint a felsőtestet, karokat figyelmen kívül hagyó sima gyaloglás. Egy valamirevaló nordic walkingos egy idő után el sem tudja képzelni, hogy otthonhagyja kedvenc botjait, és nélkülük induljon az erdőbe.
Miért is alakul ki ez a függőség? Egyszerűen azért, mert a nordic walking szinte minden testrészt, izmot megmozgat, míg a bot nélküli gyaloglás nem. Az, aki hozzászokott a dinamikus, lendületes haladáshoz, amelyhez a botok intenzív használatára van szükség, már nem elégszik meg azzal a tempóval, amelyet a séta vagy a bot nélküli kirándulás során ér el. Sok nordicos panaszkodik arra a furcsa érzésre, amit kedvenc sporteszköze nélkül él át: lóbálja a kezeit, nem tudja mit kezdjen velük, nincs elég motivációja a menésre, erőtlen – érthető, hiszen a test más sebességhez, dinamikához szokott, s a lassabb, tunyább mozgás már nem esik olyan jól.
A nordic walking és a gyaloglás közti különbség sík terepen is érezhető, de látványosan a meredek emelkedők és lejtők hozzák ki a botos járás előnyeit. Nagyobb meredélyeken a botok nélküli sebességhez képest szélsebesen löki magát fefelé a két botot megfelelő technikával használó sportember. Lefelé pedig – főleg bizonytalan vagy csúszós talajon – remek támaszt jelentenek, kissé rogyasztott lábbal, a botokra téve a testsúlyt, sokkal stabilabban lehet lejönni bármilyen lejtőn.
Vannak persze olyan tudományos megközelítések is, amelyek egyértelműen bizonyítják a nordic walking előnyeit. Megosztjuk veletek néhány érdekes kutatás Marko Kantanevának, a sport szellemi atyjának gyűjteményéből:
Egy amerikai kutatócsoport összehasonlításában jó kondícióban lévő fiatalokat teszteltek futópadon, ahol ugyanolyan intenzitással, 6-7,5 km/órás sebességgel gyalogoltak botokkal és anélkül. A nordic walking lényegesen nagyobb oxigénfelhasználást, pulzusszámemelkedést és 20%-kal magasabb energiafelhasználást mutatott, mint az ugyanolyan intenzitású bot nélküli gyaloglás.
Egy másik amerikai kutatás is hasonló eredményeket hozott, itt azonban azt a megfigyelést is elvégezték, hogy melyik mozgásformánál éreztek a résztvevők nagyobb terhelést. Meglepetésre nem jeleztek különbséget, pedig a nordic walking esetében jelentősen magasabb puluzszámot, nagyobb oxigénfelvételt és energiafelhasználást mértek.
Egy svéd vizsgálat a futópadon való gyaloglás és nordic walkingozás fiziológiai hatásait kutatta. 45-63 éves asszonyok, akik korábban nem próbálkoztak a botos változattal, most bottal és bot nélkül gyakorolták a sík terepen és emelkedőn való mozgást. Oxigénfelhasználásuk és tüdőventilációjuk vízszintes terepen 15, felfelé pedig 8%-kal nőtt.
Ezek a vizsgálatok egyértelműen bizonyítják a két mozgásforma közötti különbséget. De mivel futópados mozgást elemeztek, nem vehették figyelembe azokat a további tényezőket, amelyek mind-mind a botok használatából következnek. Hiszen csak a terepen érzekelhető a botokra való támaszkodásból, a lendületvételből nyert plusz energia, hogy valójában mennyivel könnyebb leküzdeni egy meredek emelkedőt vagy mennyivel nagyobb biztonsággal lehet leereszkedni egy sziklás lejtőn.
Mindenféle kutatásnál ékesebb bizonyítékot jelentenek nordic walking kirándulásaink. Hiszen olyanok győznek le könnyedén 14-16 km-es távokat és 600 m-es szintkülönbséget, akik korábban erről álmodni sem mertek. S lehet, hogy a túra után jól esik a pihenés, de abban mindenki mindig egyetért: botok nélkül ez így nem ment volna!
