Blog and ping

A természetjárás örömei

Azt mondják a tavasz a túrázás igazi szezonja. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik így gondolják, hiszen télen sok nehezítő körülménnyel kell megküzdenie a mindenre elszánt turistának, míg nyáron a hőség jelent komoly megpróbáltatást.

A tavasz sok szempontból a legtökéletesebb évszak. Hosszúak a napok, különösen mostantól, az éppen bevezetett nyári időszámításnak köszönhetően. A természet éledezik, s ez minden városlakó számára fantasztikus lehetőség, a rendszeresen túrázók hétről-hétre rácsodálkozhatnak a fejlődő aljnövényzetre, a bontakozó rügyekre, a virágba borult fákra. Óriásit veszít, aki midezt kihagyja, semmi mással nem is pótolható az élmény. Hiszen autóból csak suhan a táj, a kerékpár is túl gyors eszköz a részletek élvezetéhez. A kert csak egy kis szegletét mutatja a természetnek, míg a városi parkok végképp beszűkültek. Az erdőt, ezen belül pedig a túrázás közben szerzett benyomásokat semmivel sem lehet helyettesíteni.

Érzik ezt sokan, ilyentájt benépesülnek a Budai-hegyek. Meglepően sokan vannak hétköznap is az erdőben, elsősorban reggel és sötétedés előtt: kutyások, futók, nordic walkingosok, óvodás csoportok. A népszerűbb kiindulópontokon – mint pl. a Törökvész út vége, a Fenyőgyöngye, Normafa vagy a Szépjuhászné – sokan ismerősként köszöntik egymást, néhány találkozás után szóba elegyednek, hiszen az erdőjárók között mindig akad közös téma. Az időjárás, a talajviszonyok, az éppen aktuális növények, gombák, a legújabb erdővágások, a frissen elkészült ösvények.

Az erdő mindig más, megunhatatlan. A sorok szerzője hetente többször járja ugyanazokat az útvonalakat, s kétnaponta új csodákra lel. Mai felfedezése a fehér ibolya volt, amely majdnem olyan ritka, mint a fehér holló. Egyelőre a tavaszi virágok kavalkádját szemléli nagy lelkesedéssel, hamarosan azonban vadászösztöneire hallgatva a gombák nyomába ered.

Az erdő 12 hónapon keresztül nyújt megfigyelni- és gyűjteni való csodákat. A vadnövények kultusza egyre nagyobb. Ilyentájt turistacsapatok tucatjai kelnek útra a medvehagyma-termő vidékekre, hogy egész évre való zsákmánnyal térjenek haza. A TIT gombászkirándulásain sokszor százan is összegyűlnek, hogy közösen határozzák meg a 3-4 órás túra alatt összeszedett fajtákat. Mások növényhatározóval járják az erdőt, s vadnövények tucatjait gyűjtik be salátákhoz, teához, gyógykeverékekhez.

Vannak akik fényképész-szenvedélyüket élik ki a természetben, a fotózás nehéz mesterségét tanulják, szakemberektől lesik el a fortélyokat. Megint mások geoládák után kutatnak, GPS-sel járva úttalan utakon. Egyre többen keresik a lelki elmélyülést, s frissen felfestett Mária-út jelzéseit követve zarándokolnak. Mindenki másban leli meg örömét és nyugalmát. Összekötő elem az erdő, a természet szeretete, tisztelete.

Magányos túrázók is akadnak, akik legjobban egyedül szeretik járni az erdőt, elmélyedve gondolataikban, kitisztítva a mindennapok során megterhelt elmét. Van ebben is ráció, hiszen így senkihez sem kell igazodni, ideális tempóban, kompromisszumok nélkül lehet haladni. Mások – a többség – azonban a túrázást is társasan szereti művelni. Szerencsére erre lehetőségek tucatjai kínálkoznak, hagyományos túra klubbok, internetes szerveződések kínálnak jobbnál jobb túrákat országszerte. Egy-egy hétvégi napon egy szemfüles gyalogolni vágyó sokszor 20-30 különböző útvonal közül választhat.

Egy kellemes, 10-12 km-es gyalogtúrát egy hétvégi nap egyik felében is abszolválhatunk. Átlagosan 3,5 km/órás sebességgel számolnak a túravezetők, ebbe a folyamatos haladás előtt beleférnek az ilyen-olyan szünetek, megállások, a nehezebb terep okozta lassabb szakaszok is. A közeli hegyek a fővárosból fél óra alatt megközelíthetőek, így tehát mindenstül kb. 5 órát rászánva egy kiadós, kellemes gyalogtúrát tehet a mozgásban örömét lelő városlakó.

A természetjáráshoz nem szükséges sok minden. Néhány funcionális ruhadarab, egy kényelmes bakancs, egy jó esőkabát, hátizsák, nejlonzacskó az esetleges zsákmányok begyűjtéséhez, térkép és/vagy GPS, kullancsirtó és egy pár nordic walking bot. Íly módon az egyik legazdaságosabb, legkedvezőbb árú szórakozás, kiapadhatatlan változatosságú tájakon, egész évben, bármilyen időjárási körümények között. Van még ehhez hasonló? Ezt mindenki döntse el maga. Az én szavazatom egyértelmű: a túrázás – különösen nordic walking botokkal – minden mozgásfajta királya.

Previous post:

Next post:

UA-11735331-1