Hamarosan körülöttünk minden lázas ünnepi hangulatban ég, s minket is ellenállhatalanul magával sodor a karácsonyi készülődés előszele. Már most is úton-útfélen daruskocsikba ütközünk, melyek fénylő gyertyakölteményeket húznak fel a kandeláberekre. Mindjárt itt a Mikulás, s e jeles naptól kezdve mindenhonnan ajándékötletek, ünnepi köntösbe öltöztetett hirdetések és közismert karácsonyi dallamok árasztanak el bennünket, s a fülsüketítő, a lélek útjait eltömítő marketingzajtól zúg majd a fejünk. Évről évre hamarabb kezdődik a felfokozott hangulatkeltés, mi pedig egyre inkább érezzük, hogy mindez mennyire felszínes, s mily üres is legbelül.
Hiába a gyártók és marketingesek minden erőfeszítése, az imitálás, a csomagolás, az aranyszínű papír és a piros masni nem képes a lényeget közvetíteni. Így van ez a zajos, nagyvilági ünnepléssel is: ha nincs meg a belső tartalom, akkor az csak színjáték lesz; eljátsszuk önmagunk és mások számára az ünnepi hangulatot, de így, önmagában, tartalom és szereplők nélkül ez csupán egy üres előadás lesz.
A lényeg, az igaz ünneplés úgy lesz valódi, ha megelőzi azt a méltó készület. Nem jó az utolsó pillanatokban ajándékokat vadászva rohangálni, verejtékezve sütni-főzni. Kellő időt kell hagyni a készülődésre, az ünnep akkor lesz teljes, ha a megelőző időszakot annak rendje-módja szerint töltjük el. Mint gyermek, emlékszem, ez az négyhetes, várakozással teli ádventi hónap volt a legizgalmasabb szakasza az évnek.
Tartsuk meg e gyermeki várakozás erényeit felnőtt korra is! Valahogy úgy, ahogy egy zarándok teszi az útja során. Jól beosztja a megteendő távolságot, minden napra egyenlő terhet rakva, hogy ne kelljen az időből kifutva az út végefelé szégyen szemre buszva szállva lecsalnia a kilométereket. Ha megfelelően osztja be az idejét, úgy a célbaérve örömmel néz vissza a megtett útra, s a megérkezés öröme kárpótolja minden fáradtságért.
Valahogy így vagyunk az Ádventtel is. Ma a világ csak a célbaérkezésre, a Karácsonyra koncentrál, s a megelőző időszakot mind az ünnepre aggatott vásárlási kényszer árnyékába szorítja. Pedig a Karácsony, s így az ádventi készületi idő nem a fogyasztásról, ajándékokról, pénzköltésről szól. Egy elcsépelt, de nagyon is fontos szó adja a lényegét – igen, jól gondoljátok: ez a SZERETET, csupa nagybetűvel. Ahhoz, hogy ezt megértsük, megéljük, meg kell állni, le kell lassulni, ki kell kapcsolni a nagyvilág zaját.
Próbáljuk meg már most félretenni a hétköznapok gondját, baját, hagyjuk abba a rohangálást, a kapkodást. Várjuk együtt az ünnepet, amelyet úgysem lehet pénzért megvásárolni. Tegyük mindezt azért, hogy a Karácsony valóban kiemelt, megszentelt, örömteli idő legyen, amikor félretoljuk a nehézségeket, s azokra szánjuk az időnket és a figyelmünket, akik számunkra a legfontosabbak. Úgy tud bensőségessé, tartalmassá, lelkivé válni az ünnepünk ha megvan előtte a méltó készület. És így lesz sokkal több akár az ádventi vásárban megvásárolt ajándék vagy a sütőben sütött sütemény is, hiszen benne van a várakozásra szánt idő és a SZERETET.
