Idén nyáron 5 éves fennállásunk legnagyobb kalandjára indultunk Szlovéniába, pontosabban a Júliai-Alpokba. A társaság megérett egy igazi, többnapos magashegyi túrára, ahol ki-ki lemérhette edzettségét, bátorságát.
Szlovénia kedves szomszédunk, felnőttek és gyerekek kedvenc „játszótere”. Méltatlanul kevesen ismerik, pedig az egyik legcsodálatosabb ország Európában. Mindennel rendelkezik, ami egy felejthetetlen nyaraláshoz szükséges: Alpok a legjavából, kellemes időjárás, remek kisvárosok, kedves emberek, biztonság, otthonosság. Közel van, hiszen amióta majdnem végig ér az autópálya 5 óra alatt el lehet jutni Bledig. Mégis kevesen jártak erre, még az 50felettfitten sokat látott tagjai közül is. Annál nagyobb meglepetést jelentett mindaz a szépség, amit a kis ország még kisebb szegletét bejárva minket várt. Egy szűk, kb. 30 km-es területen mozogtunk, de hihetetlenül változatos tájakon.
A Júliai-Alpokban jártunk, amely nevét Julius Caesar-ról kapta. Látványos ellentétek jellemzik, a toronyszerűen emelkedő sziklafalak és a kietlen karszt-fennsíkok mellett gyönyörű alpesi rétek kápráztattak el minket, már-már valószínűtlen változatosságukkal és pompájukkal. Szállásunk ablakából és szinte minden nagy túránk kilátópontjairól a Triglav látszott, Szlovénia legmagasabb csúcsa (2683 m).
A Bohinji-tó partján laktunk, amely hasonlóan a Bledi-tóhoz, valójában egy jégkorszakban keletkezett tengerszem, ez Szlovénia legnagyobb tava, 2000 méter magas hegyek veszik körül. Csak egy bátor nordic walkingosunk fürdött meg benne, hiszen – bár ott jártunkkor végig remek idő volt – a nyár eleji hűvösebb időben nem tudott felmelegedni az amúgy is viszonylag hideg vizű tó.
Magyarok számára jól ismert síterep fekszik a tó déli oldalán, az 1923 méter magas Vogel. Nyáron is működik a felvonó, ezzel jutottunk fel 1540 méteres magasságba, innen viszont már gyalog indultunk a csúcsra. Bár a szintkülönbség nem volt túl nagy, de a terepviszonyok igen szokatlannak számítottak a középhegységhez szokott nordic walkingosaink számára. A kecskékkel teli sziklák megmászása fárasztónak bizonyult, egész más terhelést jelent, mint, amit egy pilisi kiránduláson tapasztalunk. Jobban igénybe veszi a lábat, ismeretlen izmokat mozgat meg a nagy lépésekkel történő fel- és lemászás. A legbátrabbak így is feljutottak a csúcsra, jutalmuk pazar kilátás volt, egészen az Adriai-tengerig és a „megcsináltam” hamisíthatatlan élménye.
Másik nagy túránk a 2015 méteres Debela Pec-re vezetett. Megoszlanak a vélemények, hogy melyik mászás volt a nehezebb, itt ugyan nagyobb szintkülönbségünket kellett leküzdeni, de a terep könnyebbnek bizonyult. A Pokljuka-fennsíkról indultunk, amely önmagában is látványosság, változatos felületét gleccser alakította ki, felszínét rejtett szakadékok, töbrök és kisebb völgyek szövik át. Magyar túrázó ritkán jár ilyen mesebeli fenyőerdőben, puha, mohás aljnövényzeten, színes gombák, páfrányok között. Innen meredeken felfelé tartottunk, s hamar elértük az erdőhatárt, s ezzel együtt a nagyobb magasságban díszelgő havasi gyepek világát. Sőt, komoly hófoltokba is ütköztünk, a videón is látható az 50-60 felett fittek önfeledt hógolyózása.
Sokfelé jártunk még, természetesen Bledben is, az ország ikonikus üdülőhelyén, ahol igazi turistaként viselkedtünk: megkóstoltuk a híres-nevezetes krémest és béreltünk egy pletnát, azaz egy lapos fenekű csónakot, no meg persze az ezt hajtó pletnart, és áteveztettünk a szigetre. Ott éppen egy ázsiai lépett frigyre a templomban, de miután mi is bejutottunk a nevezetes épületbe, két fiúnknak is sikerült megkongatni a harangot.
S hogy milyen élmények vártak még ránk? Végigsétáltunk a Vintgar-szurdokon, megcsodáltuk a Radovna-folyó vízeséseit. Meghódítottuk a szálláshelyünk közelében található Mostnyica-kanyont, a legbátrabbak még a jeges vízbe is betrappoltak egy-egy fotó erejéig. Kultúrában sem volt hiányunk, jártunk a meseszép kisvárosban, Radovljicán és a lüktető, igencsak európai fővárosban, Ljubljanában. Sokat láttunk, de bármikor visszamennénk, hiszen van még mit megmászni, körbeúszni, megcsodálni. Szomszédunk igencsak elkápráztatott minket, az idelátogató garantáltan a bőség zavarával küzd, s csaknem biztos, hogy hazautazásakor megfogadja: ide még eljövünk!
