…azaz nincs. Ébresztő! A fele elfogyott – hangzott el az előadás címe.
Egyre többet hallani a zöldeken túl felelős megnyilatkozásokat az előző sorokban írt témáról. Tegnap este a Családépítő Klub keretein belül volt alkalmam Hetesi Zsolt fizikus-kutató, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrás Kutatócsoport munkatársának előadását meghallgatni.
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, s egy határtalan, nyitott tájban végzett lazító futás közben újból és újból fogékonnyá lehetünk mindazon hangulati elemek és üzenetek számára, amelyeket a váltakozó évszakok közvetítenek, s amelyektől az aszfaltozott utcák és a sokak számára kedves konditermek oly távol tartanak bennünket.
A hétvégén Csíkszentmihályi Mihály előadásán jártam. Nagy elvárásokkal érkeztem, hiszen az író több könyvét is olvastam már, Flow című alapműve nagy hatással volt rám.
Az előadás csalódással töltötte el a hallgatóságot, be kell valljam engem is. Vagy a szervezők felejtették el felkészíteni a professzor urat arra, hogy 400 ember várja az Uránia moziban…
Azért örültem, hogy láthattam [...]
A városlakók többsége november elején ellátogat a temetőbe, és ez a kis levegőzés jelenti az év utolsó „kirándulását”. Az esztendő hátralévő részében marad a TV, a karácsonyi bevásárlások, Tesco, Auchan.
Pedig ilyenkor is érdemes felkeresni az erdőt!
Vidám, szép napot kívánok! Üdvözlök minden ismerős és ismeretlen olvasót.
Bár elsősorban az ötven feletti korosztályhoz szeretnék szólni és én magam ennél fiatalabb vagyok, mégis engedjétek meg, hogy tegezzelek benneteket. Elsősorban a mozgásról, sportos életvitelről fogunk beszélgetni, a sport világában pedig természetes a tegeződés!